5. fejezet

 

5. fejezet

- Asszonyom! - jött be az irodámba a titkárom. - A papírok elő vannak készítve, az Elnök Úr már a tárgyalóteremben ül. Most kíván oda menni, vagy csak...-

- Most megyek! - vágtam közbe, majd abbahagytam a papírmunkát és felnéztem. - Mi az? Miért néz így rám? Mondani akar valamit? - faggattam kissé durva hangnemben.

Ismertem már, tudtam, hogy ez az arckifejezés mit rejt maga mögött. Olyasmire gondolt, ami talán megsérthet engem, ezért nem meri kimondani.

- Arra gondoltam, hogy jó ötlet-e ha azt a bizonyos Kang On Yu-ssi-t vinné el a holnap ebédre. Nem biztos, hogy megfelelően tudna viselkedni....

- Pont egy ilyen neveletlen fickóra van szükségem! - jelentettem ki határozottan. - Egészen eddig apám irányította az életemet, mit sem törődve az érzelmeimmel, most ideje hogy belássa...felnőtt vagyok, igazgató és egy olyan ember, aki remekül megállja a helyét az életben. 

- Igen, de mégis...

- Elég volt! Menjünk! - kaptam fel a táskámat, majd elindultam vele a megbeszélésre.

* On Yu *

- Komolyan bele akarsz menni ebbe? - hitetlenkedett Song Ki, miközben én felhúztam egy sötét nadrágot és egy divatos inget. Igaz, nem volt márkás darab, de legalább jól nézett ki.

- Uhhum. - néztem meg magam a tükörben. Nem is olyan rossz...

- Apám...jól kicsípted magad. Mindjárt rád indulok... - vigyorgott.

- Ha minden jól megy, akkor a csaj indul ma rám és ha az meg van, akkor...nem fogunk többet szenvedni, haver.... - ütöttem meg a vállát, mire ő visszatámadt.

- Várj! - állított le. - Pontosan mit is vársz a gazdag sarjtól?

- Pénzt. Mi mást? - mosolyogtam cinikusan. - Ha sikerül hitelesen eljátszanom a szerelmét...akár tovább is játszhatjuk ezt...

- Meddig? - horkant fel. Látszólag Song Ki-nek nem tetszett az ötlet.

- Először is...annyi elég, hogy vissza tudjam fizetni az adósságokat. Ha az meg van...akár el is költözhetünk...

- Viszont ha rajta kapnak, hogy az egész csak egy kamu...nagy bajban leszel. Gondolom ez egy befolyásos család...akár dutyiba is dughatnak...

- Majd Yu Rin-ssi elviszi a balhét! Elvégre ő találta ki az egészet....

- Igaz... - bólogatott Song Ki.

- Na lépek, haver! 

* Yu Rin *

- Na és hol van a kedves barátod? - dobolt a lábával apám az étterem előtt. Hol a francban késik ez a ....

- Szerintem nemsokára jön, addig menjetek be. - próbáltam időt és teret nyerni. Jobb lesz, ha előbb beszélek On Yu-val.

- Ha tíz percen belül nem érkezik meg, automatikusan mész az örököshöz... - fenyegetett apám.

- Apa!!! - szóltam rá idegesen, majd fogtam magam és elsétáltam a parkolóig. 

- Késtem? - tűnt fel On Yu a hátam mögött.

- Igen! - mordultam rá.

- Ah!!! - tette szívére a kezét. - A szemeidből sugárzó lézersugarak megölnek... - színészkedett.

- Kang On Yu-ssi!!! - kezdtem komolyan. - Ha bemegyünk.. megtennéd, hogy mellőzöd az ilyen hülyeségeket és úgy viselkedsz, mint egy normális huszonéves, érett férfi? Ha nem alakítod jól a szereped, egy fityinget sem kapsz! - mondtam szigorúan, majd elindultam az étterembe.

Még mielőtt elértük volna az asztalok, egy kéz zárta össze az enyémet. Ijedten kaptam a tekintetemet On Yu-ra, aki elmosolyodott.

- Gondolom...így hitelesebb...

- Playboy! - fintorogtam, majd nagy levegőt vettem és az asztalunk felé sétáltam.

- Apa...ő itt Kang On Yu-ssi! - mutattam be nyugodt hangnemben, amin meg is lepődtem. - On Yu-ssi...ő az apám.

Mind a ketten meghajoltak.

- Jó napot! Kang On Yu vagyok. Örülök, hogy megismerhetem, apuka. - hajladozott.

- Apuka... - horkant fel az apám.

- Apa! - szóltam rá halkan.

- Üljetek le! - mondta az apám, de arcán továbbra is jelen volt a gyanakvó, vonakodó kifejezés.

- Nos...a lányom állítása szerint maga és ő együtt járnak egy ideje. - kezdte apám. - Pontosan mennyi ideje is?

- Két hónap! - vágta rá On Yu.

- Egy hónap! - mondtuk egyszerre. Basszus!

Apám szemöldöke felugrott. Nem lehet, hogy máris lebukunk! - hüledeztem.

- Most akkor mennyi?

- Másfél...nem igaz? - fordultam On Yu felé, aki viszonozta az erőltetett mosolyt, majd ráhelyezte kezét az enyémre, mire én rögtön leráztam magamról.

- És mit dolgozik, On Yu-ssi? - kérdezte apám. 

- Khm...pincér vagyok. - mondta teljes őszinteséggel. Jajj, csak ezt ne! Ettől féltem! - masszíroztam a halántékom.

- Pi...pincér? - apám álla a padlót súrolta.

- Igen...egy étteremben. - Helyes! tegyél már még egy lapáttal! Még jó, hogy nem azt mondtad egy éjszakai klubban...

- Te ezt komolyan gondoltad, Moon Yu Rin? - csattant fel apám idegesen. Követtem a példáját, én is felálltam, mire On Yu is. - Képes lennél egy pincér mellett leélni az életedet, szegénységben, miközben rengeteg lehetőséged van egy jó partnert választani, aki mellett biztonságban is lenne a jövőd...

- Apa!!!! - emeltem fel a hangom. - Nem érdekel semmilyen gazdag örökös, miért nem hiszed el, hogy én ŐT szeretem?

- Képes lennél összeházasodni egy ilyennel? - apám arca már vörös lett.

- Én nem akarom... - kezdte el On Yu, de én a könyökömmel erősen hasba vágtam, jelezvén, hogy jobb ha egy szót se szól.

- Bármikor szívesebben hozzámennék egy pincérhez, mint egy elkényeztetett, gazdag ficsúrhoz! - álltam ki magamért. - És azt hiszed, hogy nem szeretem On Yu-ssit teljes szívemből? Igen? Megtenném ezt, ha semmit nem éreznék iránta?

Megragadtam On Yu gallérját, majd hevesen magamhoz húztam és számat rá tapasztottam az övére. Próbáltam kizárni minden érintést, minden hangot. Szemeimet összeszorítottam miközben csókoltam, egy szinte idegen pasast, aki csak a pénzemre pályázik. 

Mikor végre elszakadtam tőle, szemei kikerekedtek a meglepettségtől, szinte rémülten kereste a tekintetemet.

- Ugye tudod, hogy most rászámoltam az áfát... - mosolyodott el pajkosan, majd átölelt és apám felé fordult.

- Azt hiszem...mostantól már okkal nevezhetem...'apukának'... - kuncogott. Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.