2. fejezet

2. fejezet

* On Yu *

A motorral nagyot ugrattam, de nem vettem észre, hogy a föld-úton egy rozoga versenykocsi húz el, így telibe találtam. Már nem bírtam más merre irányítani a járgányt, egyenesen ráestem a tetejére. Szerencsére még időben ugrottam le a motorról, különben nem biztos, hogy túléltem volna.

A kocsi viszont ment tovább, ugyanolyan sebességgel.

- Jézusom! - álltam fel hirtelen. Az autó a szakadék felé hajtott, olyván tűnt, hogy a sofőr nem tudott tovább uralkodni a kocsi felett.

Azonnal futásnak eredtem. Ha időben odaérek, akkor talán meg tudom menteni. Ha nem...akkor...a halála az én lelkemen szárad majd.

* Yu Rin *

Az autó fele már szinte lenn volt a szakadékban. Levegőt venni se mertem. Azonnal lepörgött az életem magam előtt és akkor rájöttem...nem halhatok meg!

Abba apám is belehalna, hiszen egy nap alatt mind a két gyerekét elveszítené, a másik hogy...szinte nem is éltem eddig. Csak az üzlettel és az autóversenyzéssel voltam elfoglalva, sose voltam még szerelmes, még egy nyomorult csókot se kaptam senkitől.

- Nézzen ide! Hallja??? - kiáltott valaki torka szakadtából. - Ne mozduljon!!! - egy ijedt arcú férfi tűnt fel az ablakban.

- Mit csináljak? - kérdeztem kétségbe esve.

- Óvatosan másszon hátra....én addig tartom a hátulját. - éreztem, hogy az autó egy kicsit stabilabb lesz, de attól még mindig félig a levegőben lógtam.

Nagyon lassan elkezdtem megmozdulni, de a föld egyszerűen fogyni kezdett a kocsi alatt.

- Neee!!! - hisztériáztam.

- Adja a kezét! - ordította a férfi, mire a hátsó szélvédő lyukas részén keresztül megfogtam a kezét, épp mikor az autó lezuhanni készült a mélységbe. Az ablak ripityára tört a fejemen és a testemen, nyílván már alapból be volt törve. Hála Istennek, különben lezuhantam volna én is.

A fájdalmat, amit a szilánkok okoztak szinte már nem is éreztem. 

- Jól van? - kérdezte a férfi. A mellkasán feküdtem és legszívesebben ott maradtam volna még egy kis ideig. Biztonságot nyújtott...

- Majdnem meghaltam én is! - zokogtam önkívületemben.

- Nézzen ide! - pofozgatott, de én a mai sokk-sorozatok, félelem és kín után egyszerűen elájultam.

Kórházban ébredtem, amin egyáltalán nem voltam meglepve. Lepillantván a kezemre és a testemre, sok helyen ragtapasz borította, a fejemen még szorítást is éreztem, valószínű, hogy a kötés az.

- Felébredt? - kérdezte egy mély hang. 

Csodálkoztam, hogy megerőltetés és fájdalom nélkül el tudom fordítani a fejem, hogy megnézhessem a hang tulajdonosát. Egy másik, kórházi-ruhába öltözött férfi tekintet le rám.

- Maga mentett meg.... - suttogtam.

- Emlékszik?

Lelkesedése láttán leesett, hogy miért mentett meg. 

- Ne féljen... busásan megjutalmazom... - ültem fel.

- Tessék? - komorult el az arca.

Én nagy nehezen felvettem a táskámat és elővettem a csekk-tömböt, majd átnyújtottam neki egy lapot.

- Előlegnek ennyi. - mondtam közömbösen.

- Maga azt hiszi, hogy a pénz miatt mentettem meg? - kérdezte fogat csikorgatva. - Nem is ismer, mégis minek néz engem?

- Hadd ne mondjam... - mosolyogtam keserűen, mire ő is viszonozta ezt a cinikus gesztust.

- Igaza van. Most látott először, de máris kiismert. - állt fel a csekkel együtt. Nos...őszintén szólva...nem gondoltam volna, hogy tényleg elfogadja. - Honnan tudja, hogy pénzt fogadok el, fiatal nőktől?

- Parancsol? - tátottam el a szám. Igaz is...nagyon helyes és jó kiállású férfinak tűnt. De elég fiatal volt, tökéletesen illett hozzá a 'Don Juan' szerep.

- Nos...köszönöm szépen...várom a többit... - lengette meg előttem a csekket.

- Már megbocsásson!!! - háborodtam fel. - Honnan jött maga? - téptem ki az infúziót a kezemből, majd felálltam és a férfi elé sétáltam.

- Nem vicceltem.... - nézett a szemembe. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a rosszulléttől vagy a fiú nagy, barna szemeitől remegtek-e meg a lábaim. - Tényleg szükségem van a pénzre...

- Pffcöh... - akadtam ki teljesen. - Maga aztán nem semmi... - az erős fájdalom, ami abban a pillanatban a fejembe nyílalt, a földre küldött.

- Mi az? - kapott utánam a férfi. - Nővér! Segítsen!!!

Minden eszembe jutott. A verseny, a baleset és az öcsém halála.... Meteorként ért a felismerés.

 Lehet mégis meg kellett volna halnom... - gondoltam kábult állapotomban, de egy erős kar továbbra is próbált ébren tartani.