6. fejezet

6. fejezet

- Hogy merészelitek? - ordítozott apám, de elhallgatott, amint két alak belépett az étterembe.

- Moon Elnök Úr! - hajolt meg az idegen nő, aki arcán széles mosollyal üdvözölte apámat, de csak őt. Mellette egy laza ruházatba öltözött hosszú hajú férfi állt, zsebre tett kézzel.

- Köszönj, Ji Ah-ah! - mondta a nő a férfinak.

- Jó napot! - hajolt meg ő is, bár vonakodva.

- Áh, megjöttetek! - mosolyodott el apám. Mi ez? - morfondíroztam. Kik ezek? - Bocsássatok meg, csak van még egy dolog, amit le kell rendeznem, igaz, Yu Rin-ah? - fordult felém fogcsikorgatva.

- Kik ezek? - kérdeztem flegma hangnemben. Abban a pillanatban apám tenyere akkorát csattant az arcomon, hogy beleestem On Yu karjaiba, aki szerencsére még időben elkapott. 

- Hogy mersz így beszélni??? - apám arca vörös lett idegességében, olyan hangosan kiabált, hogy majd' megsüketültem. - Még csak nem is ismered  őket! Ezt tanítottam neked? 

- Te nem tanítottál semmit... - motyogtam, miközben fogtam a fájdalomtól égett arcomat.

- Még ezek után is feleselsz?

- Elnök Úr, kérem nyugodjon meg! - mondta a titkárom.

- Remek első benyomást tettél a leendő pótanyád és testvéred előtt... - mondta halkabban.

Először azt hittem, hogy rosszul hallok...

Pótanya és testvér? - mondogattam magamban. Nem! Biztos csak félrehallottam...! Nem lehet!

- Tessék? - egyenesedtem ki. - Mit mondtál? - kérdeztem egyre ingerültebben.

- Jól hallottad! - felelte elégedetten, mintha ezzel bosszút állhatna rajtam. - Ő itt Lee Hye Ji-ssi és a fia Ji Ah. Mától fogva a mi házunkban fognak élni, mint ....mint egy család!

- Mint egy család? - fakadtam sírva. - Mint egy család???? A te családod már meghalt!!! Nincs többé!!! - ordítoztam. On Yu próbált visszafogni, de nem hagytam magam.

- Anya meghalt! Ji Yong-ah meghalt!!! És ha így folytatod engem is el fogsz veszíteni!

- Elég legyen! - dörrent rám.

- Én is azt mondom!!! - rivalltam rá. Nem bírtam felfogni, hogy lehet egy ember ennyire kegyetlen. - Nem elég, hogy hozzá akarsz adni egy vadidegenhez, ráadásul még ide hozol kettőt!

- Vigye ki innen!!! - mutatott rám apám, miközben a titkáromhoz beszélt. Úgy bánt velem, mint egy...szeméttel. - És vidd ezt a aljanépe söpredéket is, akit be mert mutatni barátjaként.

- Igaza van! - szólalt meg On Yu hirtelen. - Söpredék vagyok, ha az anyagiakat figyeljük. - mondta teljes komolysággal. - Viszont nem csak a pénz és a hírnév létezik ebben a világban. Abban is igaza van, hogy ezek nélkül nem viszi semmire az ember, mint ahogyan én se vittem. Viszont van ezeknél egy sokkal fontosabb dolog, amiért sosem nevezhettem magam 'nincstelennek'! Az pedig a törődés. Mindig törődtem a körülöttem lévőkkel, a szeretteimmel... maga mit tett a lányáért?

- Hagyja! - fogtam meg a kezét, mire On Yu lenézett. Rögtön kapcsoltam és elhúzódtam. - Menjünk!

- Hogy merészel egy magad fajta kioktatni engem? - háborodott fel apám.

- Moon Elnök Úr! - szólalt meg az idegen nő is. - Kérem..hagyja abba. Nem szeretnénk, ha miattunk törne ki egy ilyen vita...

- Nem látod? - vágott közbe a 'laza-srác'. - Nem mi vagyunk az elsődleges ok...de jobb ha lépünk, mennek kell edzésre... - azzal hátat fordított a srác és elment. 

Na! Ez sem különb nálam!

- Elnézését kérem, elnök úr! - kért bocsánatot a nő. - Őt is eléggé megviselte a költözködés.

Remek, már be is költöztek! - fújtattam.

- Elmentem! - mormogtam. - Egy ideig nem megyek haza! - azzal kiviharoztam az étteremből, nyomomban On Yu-val és a titkárommal.

- Kisasszony! - ragadott karon a titkárom. - Hova fog menni?

- Eresszen el! - rángattam ki magam a szorításából. - Nem tudom. Hotelbe. Motelbe... mindegy csak ne kelljen apám és az új családja fejét néznem! - mérgelődtem.

- Jöhet hozzám! - mosolyodott el On Yu.

- Tessék? - lepődtem meg. - A putriba? - Na jó ez lehet durva volt.

- Áucs!

- Bocsánat! - fordultam el. Ha jobban belegondolok ...apám úgyis testőröket fog küldeni, hogy megkeressen és hazacibáljon. Ha egy olyan helyre megyek, ahol szegénység van, biztosan nem fog keresni. Hisz tudja, hogy nem szeretem On Yu-ssit annyira, hogy képes legyek miatta egy ilyen helyre merészkedni. Nos...igaz is, viszont szükségem van pár nap pihenőre. - Legyen! Feltételezem busás összeget kér az elszállásomért. - léptem hozzá közel. - Oké. Viszont az elvárás az, hogy legyen tiszta ágynemű és normális kaja. Megoldható?

- Hm...nem is tudom. - vigyorgott huncutul. - Talán. - nézett bele mélyen a szemembe. Valamiért zavarba jöttem a pillantásától. 

Megköszörültem a torkomat, majd eltávolodtam az arcától.

- Oké. - egyeztem bele véglegesen.

- Nos...khm...akkor ezentúl tegezhetjük egymást, nem igaz Yu Rin-ssi?

- Ahogy akarod...Kang On Yu-ssi! - dúgtam ki rá a nyelvem, majd felhorkantam és elsétáltam az autó felé.

- Yu Rin-ssi!

- Kisasszony! - szóltak egyszerre.

- Az autó...még mindig arra van. - kuncogott On Yu.

Összehúzott szemöldökkel vonultam el előttük, majd beültem a hátsó ülésre, On Yu-ssival együtt.

- Ugye tudod, hogy sokba fog ez neked kerülni... - villantotta rám lehengerlő mosolyát. - A szállás...a színészkedés...a ...csók...

- Ne aggódj, Kang On Yu-ssi! Mindent megkap...idővel... Oh, de a szerepe még koránt sem ért véget. Apám tovább fogja erőltetni a házasság dolgot. Addig pedig jobb lesz, ha gyakorolja a szerepét...van még mit csiszolnia rajta!

- Háhhcöhh! - ocsúdott fel, miközben halovány mosoly jelent meg az arcán. Akkor jöttem rá....egy gyönyörű férfi ül mellettem, aki most fog elszállásolni a koránt sem olyan gyönyörű lakásában.

Ajjajj...mire vállalkoztam...?!

5. fejezet

 

5. fejezet

- Asszonyom! - jött be az irodámba a titkárom. - A papírok elő vannak készítve, az Elnök Úr már a tárgyalóteremben ül. Most kíván oda menni, vagy csak...-

- Most megyek! - vágtam közbe, majd abbahagytam a papírmunkát és felnéztem. - Mi az? Miért néz így rám? Mondani akar valamit? - faggattam kissé durva hangnemben.

Ismertem már, tudtam, hogy ez az arckifejezés mit rejt maga mögött. Olyasmire gondolt, ami talán megsérthet engem, ezért nem meri kimondani.

- Arra gondoltam, hogy jó ötlet-e ha azt a bizonyos Kang On Yu-ssi-t vinné el a holnap ebédre. Nem biztos, hogy megfelelően tudna viselkedni....

- Pont egy ilyen neveletlen fickóra van szükségem! - jelentettem ki határozottan. - Egészen eddig apám irányította az életemet, mit sem törődve az érzelmeimmel, most ideje hogy belássa...felnőtt vagyok, igazgató és egy olyan ember, aki remekül megállja a helyét az életben. 

- Igen, de mégis...

- Elég volt! Menjünk! - kaptam fel a táskámat, majd elindultam vele a megbeszélésre.

* On Yu *

- Komolyan bele akarsz menni ebbe? - hitetlenkedett Song Ki, miközben én felhúztam egy sötét nadrágot és egy divatos inget. Igaz, nem volt márkás darab, de legalább jól nézett ki.

- Uhhum. - néztem meg magam a tükörben. Nem is olyan rossz...

- Apám...jól kicsípted magad. Mindjárt rád indulok... - vigyorgott.

- Ha minden jól megy, akkor a csaj indul ma rám és ha az meg van, akkor...nem fogunk többet szenvedni, haver.... - ütöttem meg a vállát, mire ő visszatámadt.

- Várj! - állított le. - Pontosan mit is vársz a gazdag sarjtól?

- Pénzt. Mi mást? - mosolyogtam cinikusan. - Ha sikerül hitelesen eljátszanom a szerelmét...akár tovább is játszhatjuk ezt...

- Meddig? - horkant fel. Látszólag Song Ki-nek nem tetszett az ötlet.

- Először is...annyi elég, hogy vissza tudjam fizetni az adósságokat. Ha az meg van...akár el is költözhetünk...

- Viszont ha rajta kapnak, hogy az egész csak egy kamu...nagy bajban leszel. Gondolom ez egy befolyásos család...akár dutyiba is dughatnak...

- Majd Yu Rin-ssi elviszi a balhét! Elvégre ő találta ki az egészet....

- Igaz... - bólogatott Song Ki.

- Na lépek, haver! 

* Yu Rin *

- Na és hol van a kedves barátod? - dobolt a lábával apám az étterem előtt. Hol a francban késik ez a ....

- Szerintem nemsokára jön, addig menjetek be. - próbáltam időt és teret nyerni. Jobb lesz, ha előbb beszélek On Yu-val.

- Ha tíz percen belül nem érkezik meg, automatikusan mész az örököshöz... - fenyegetett apám.

- Apa!!! - szóltam rá idegesen, majd fogtam magam és elsétáltam a parkolóig. 

- Késtem? - tűnt fel On Yu a hátam mögött.

- Igen! - mordultam rá.

- Ah!!! - tette szívére a kezét. - A szemeidből sugárzó lézersugarak megölnek... - színészkedett.

- Kang On Yu-ssi!!! - kezdtem komolyan. - Ha bemegyünk.. megtennéd, hogy mellőzöd az ilyen hülyeségeket és úgy viselkedsz, mint egy normális huszonéves, érett férfi? Ha nem alakítod jól a szereped, egy fityinget sem kapsz! - mondtam szigorúan, majd elindultam az étterembe.

Még mielőtt elértük volna az asztalok, egy kéz zárta össze az enyémet. Ijedten kaptam a tekintetemet On Yu-ra, aki elmosolyodott.

- Gondolom...így hitelesebb...

- Playboy! - fintorogtam, majd nagy levegőt vettem és az asztalunk felé sétáltam.

- Apa...ő itt Kang On Yu-ssi! - mutattam be nyugodt hangnemben, amin meg is lepődtem. - On Yu-ssi...ő az apám.

Mind a ketten meghajoltak.

- Jó napot! Kang On Yu vagyok. Örülök, hogy megismerhetem, apuka. - hajladozott.

- Apuka... - horkant fel az apám.

- Apa! - szóltam rá halkan.

- Üljetek le! - mondta az apám, de arcán továbbra is jelen volt a gyanakvó, vonakodó kifejezés.

- Nos...a lányom állítása szerint maga és ő együtt járnak egy ideje. - kezdte apám. - Pontosan mennyi ideje is?

- Két hónap! - vágta rá On Yu.

- Egy hónap! - mondtuk egyszerre. Basszus!

Apám szemöldöke felugrott. Nem lehet, hogy máris lebukunk! - hüledeztem.

- Most akkor mennyi?

- Másfél...nem igaz? - fordultam On Yu felé, aki viszonozta az erőltetett mosolyt, majd ráhelyezte kezét az enyémre, mire én rögtön leráztam magamról.

- És mit dolgozik, On Yu-ssi? - kérdezte apám. 

- Khm...pincér vagyok. - mondta teljes őszinteséggel. Jajj, csak ezt ne! Ettől féltem! - masszíroztam a halántékom.

- Pi...pincér? - apám álla a padlót súrolta.

- Igen...egy étteremben. - Helyes! tegyél már még egy lapáttal! Még jó, hogy nem azt mondtad egy éjszakai klubban...

- Te ezt komolyan gondoltad, Moon Yu Rin? - csattant fel apám idegesen. Követtem a példáját, én is felálltam, mire On Yu is. - Képes lennél egy pincér mellett leélni az életedet, szegénységben, miközben rengeteg lehetőséged van egy jó partnert választani, aki mellett biztonságban is lenne a jövőd...

- Apa!!!! - emeltem fel a hangom. - Nem érdekel semmilyen gazdag örökös, miért nem hiszed el, hogy én ŐT szeretem?

- Képes lennél összeházasodni egy ilyennel? - apám arca már vörös lett.

- Én nem akarom... - kezdte el On Yu, de én a könyökömmel erősen hasba vágtam, jelezvén, hogy jobb ha egy szót se szól.

- Bármikor szívesebben hozzámennék egy pincérhez, mint egy elkényeztetett, gazdag ficsúrhoz! - álltam ki magamért. - És azt hiszed, hogy nem szeretem On Yu-ssit teljes szívemből? Igen? Megtenném ezt, ha semmit nem éreznék iránta?

Megragadtam On Yu gallérját, majd hevesen magamhoz húztam és számat rá tapasztottam az övére. Próbáltam kizárni minden érintést, minden hangot. Szemeimet összeszorítottam miközben csókoltam, egy szinte idegen pasast, aki csak a pénzemre pályázik. 

Mikor végre elszakadtam tőle, szemei kikerekedtek a meglepettségtől, szinte rémülten kereste a tekintetemet.

- Ugye tudod, hogy most rászámoltam az áfát... - mosolyodott el pajkosan, majd átölelt és apám felé fordult.

- Azt hiszem...mostantól már okkal nevezhetem...'apukának'... - kuncogott. Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.

4. fejezet

4. fejezet


* On Yu *

- Nicsak... - vigyorogtam elégedettem, miközben a telefonom kijelzőjére pillantottam.
- Mi az? Egy újabb nő? - kíváncsiskodott a legjobb barátom, Song Ki.
- Valami olyasmi... - vettem fel a telefont. - Halló?
- Halló... - torokköszörülés. - Moon Yu Rin vagyok.
- Az kicsoda? - húztam az agyát.
- Ya!!! - kiáltott bele a telefonba, amiért el kellett húznom a fejem a mobilomtól. - Akit lesmárolt a buliban, az engedélye nélkül.
- Oh....így már világos.
- Itt az alkalom, hogy lerója a tartozását. - mondta. - Ma hétkor, jöjjön a Gangsung szálloda éttermébe. - azzal le is tette a telefont.
Mosolyogva raktam el a mobilomat, miközben rápillantottam Song Ki-ra.
- Ez érdekes menet lesz... - somolyogtam, de azon nyomban lehervadt a mosoly az arcomról, amint megpillantottam, hogy két idegen beugrik a kerítésen és egyenesen felénk szalad.
- Ya!!!! Kang On Yu!!! - kiáltotta az egyik.
- Mikor akarod visszafizetni a tartozásodat??? - ragadott meg a másik a galléromnál fogva. Nem akartam most menekülni, hiszen otthon támadtak rám, felesleges lett volna.
- Adjatok egy hónapot! - kérleltem őket.
- Egy hónap? - pufogott. - Mit gondolsz, egy hónapon keresztül futni fogunk utánad???
- Már ezt csináljuk két éve! Ideje, hogy ide add a pénzt, amit az apád ellopott tőlünk, különben a haverod és az ajuhmma-d isszák meg a levét...
- Ez az utolsó figyelmeztetésünk...! - a pasas úgy ellökött magától, hogy nekivágódtam a ház falának.
- Ah... - nyögtem, amint beleállt a hátamba valami kemény.
- Jól vagy, On Yu-ah? - szaladt ki ajuhmma aggódva.
- Minden rendben, ajuhmma... - nyugtatgattam.
- Ezt a szerencsétlenséget... - rázta a fejét Song Ki. - Apád meghalt, és itt hagyta rád a szerencsejátékból összegyűlt adósságát. Most meg te neked kell szenvedned...
- Hagyjuk...! - motyogtam, majd felkaptam a kabátomat és kisétáltam a házból.

* Yu Rin *

Hat óra lett. Úgy gondoltam elkezdek készülődni, bár...nem mintha nagyon érdekelt volna, hogyan nézek ki a srác előtt, de azért mégis egy étterembe megyünk vacsorázni.
Feltettem egy szolid sminket, majd felhúztam egy csőgatyát egy bő, csinos felsővel és el is indultam a megbeszélt helyre.
- Ha jön egy bizonyos.... - akkor jöttem rá, hogy nem is tudom a srác nevét. Basszus! - Ha jön egy magas, barna, göndörkés szépfiú, kérem küldje az ötös asztalhoz. Köszönöm. - amint ezt kimondtam, gyorsan el is húztam a büdöst, látszott hogy kissé idiótának néz a nő.

Már lassan fél órája vártam rá, már azon voltam, hogy felhívom, mikor hirtelen levetődött a velem szembeni székbe.
- Jó estét! - mosolygott.
- Végre! - mondtam.
- Ennyire hiányoztam? - kérdezte pajkosan. - Hiszen alig egy napja, hogy ismét egymásba botlottunk....
- Nem poénkodni hívtam ide. - tértem rögtön a tárgyra.
- Na mi kéne? - hajolt közelebb hozzám. Akaratlanul is, de elhúzódtam. Egyszerűen nem bírtam közel lenni hozzá, pedig nem vagyok egy olyan fajta, aki egy intim pillantástól összetojja magát. Határozott voltam mindig is, nem engedtem, hogy elgyengítsen egy nagy, barna férfi-szempár. Viszont ez a pasas...mintha lövellné felém a szikrákat. Ahogy felemelte a vizes poharat és ajkaihoz emelte az üveget, annyira...férfias volt...
- El kell játszania, hogy a pasim! - böktem ki, mire a srác félrenyelte a vizet és hangos köhögő-roham jött rá. Legszívesebben kiröhögtem volna, de nem tettem.
- Te...tessék? - kérdezett vissza, hogy megbizonyosodjon arról, jól hallott-e.
- Jól hallotta.
- Mennyi időre? - kérdezte gyorsan.
- Egy ebédre. - válaszoltam rögtön. - De...mivel apám hozzá akar adni egy másik örököshöz, előfordulhat, hogy többször fog nyaggatni.
- Hm...feltételezem... - forgatta a kezében a poharat. - Azt hazudta, hogy van pasija, csak azért, hogy ne kelljen hozzámennie egy ficsúrhoz...jól mondom.
- Nahát... - képedtem el. - Látom gyakorlott már ebben a dologban. - fintorogtam. - Hány nővel volt már dolga?
Mikor elkezdte számolni az ujjain, közbevágtam:
- Felejtse el, nem érdekel! - legyintettem. - Akkor elvállalja vagy nem? Bár... nem igazán fogadok el ezek után nemleges választ... - erre elmosolyodott, majd megkérdezte:
- Agasshi... - harapta be a száját. - Tetszem magának?
- Hogyan? - zavarodtam össze.
- Azt kérdeztem, hogy -
- Nem kell elismételnie, hallottam amit mondott, csak nem igazán tudtam felfogni a kérdése értelmét. Azt hiszem valamit nagyon félre értett... Azért hívtam ide, mert tartozik nekem.
- Én úgy emlékszem egy évvel ezelőtt megmentettem az életét... - dőlt hátra a székben. Fújtattam egyet, majd megpróbáltam más utat választani.
- És ha azt mondom, hogy fizetek, ha lesz a pasim egy kis időre? - remélem ezzel sikerül megfognom.
Fel is csillant a szeme, majd rám villantotta fényes mosolyát. Oh...hát persze!!!
- Mikor is lesz az a bizonyos ebéd?
- Pfff...jellemző. - sóhajtottam. - Jövő héten. Ha lehet úgy öltözzön fel, ahogy egy viszonylag jómódú család sarjához illik és csak akkor beszéljen, ha engedélyt adok rá.
- Tehát...ha jól értem, akkor a mi 'kapcsolatunkban' női dominancia uralkodik, igaz? - kuncogott.
- Ya! - szóltam rá. Nem igazán voltam biztos a dolgomban, ezúttal...
Olyan komolytalannak tűnt.
- Ha nem játssza jól a szerepét -
- Ettől nem kell félnie...Yu Rin-ssi! Vagy... szólítsam Yu Rin-ah - nak? - nevetett.
- Honnan tudja a nevem? - csodálkoztam.
- A telefonba mondta... Én Kang On Yu vagyok. - nyújtotta a kezét, de még mielőtt elfogadtam volna rákérdeztem:
- Akkor? Megegyeztünk?
- Szívesen üzletelek Önnel, Moon Yu Rin-ssi! - belecsúsztattam nagy tenyerébe az enyémet, majd mélyen egymás szemébe néztünk. Pillantása perzselte az arcomat, féloldalas mosolya pedig engem is mosolygásra késztetett.

3. fejezet

3. fejezet

Egy év múlva...

* Yu Rin *

- Yu Rin-ah...biztos nem jössz táncolni? - noszogatott az egyik barátnőm. - Nehogy megint leidd magad...! Ezt csinálod minden hétvégén...

- Nyugi, nem fogom! - hazudtam, mivel titkon arra pályáztam, hogy ismét kiütöm magam. Szerettem ezt az állapotot, olyankor elfelejtettem minden sérelmet, ami eddig ért a világban. 

- Én elmentem, jó zene megy! Ha mégis meggondolod magad...ott leszünk középen. - azzal el is viharzott a mini szoknyájában.

Én nem öltöztem ki ennyire, csak húztam egy fekete bőrnadrágot és egy fehér, bő inget. Már ahhoz sem volt kedvem, hogy egy clubba normálisan felöltözzek.

Szerencsére a munkahelyen más volt a helyzet, ott valahogy annyira lefoglalt a főnöki poszt, hogy nem volt időm morfondírozni a dolgokon. Ezért temetkeztem bele a munkába, az utóbbi egy évben.

- Ah....pisilni kell... - jegyeztem meg magamnak, majd felálltam és próbáltam eltámolyogni a mosdó felé. Nagy nehezen sikerült is betalálnom a fülkébe.

Már nem voltam teljesen magamnál, ezért nem vettem észre, hogy egyenesen belemegyek valakibe, a mosdóból kifelé menet.

- Oh...bocsánat...! - vettem fel a leejtett táskámat, de a következő pillanatban egy eléggé ismerős arccal találtam szembe magam.

- Jó, hogy végre megjöttél! Hiányoztál! - azzal száját erőteljesen az enyémre nyomta és magához rántott.

- Seggfej! - hisztériázott valaki, majd levágott egy taslit a srácnak, ami még jobban hozzám lökte. A szemeim majd' kiugrottak a meglepettségtől. Mégis mi történik itt? - löktem el volna magamtól, de ő nem engedte, továbbra is szorosan tartott. Végre egy perc után, mikor már megbizonyosodott arról, hogy elment a hisztis lány, elengedett.

Pofátlan módon rám villantotta lehengerlő mosolyát, majd megtörölte a száját.

- Húh...nos...köszönöm a segítséget! - vigyorgott tovább, de én akkorát rúgtam a lábszárcsontjába, hogy azonnal összeesett előttem.

- Ya! Mégis mit képzel magáról? - kérdeztem teljes önkívületemben. Nem létezik, hogy egy ilyen játékos lopja el, életem első csókját...nem lehet!!!

- Ah...ez fájt!!!! - nézett fel rám, majd akkor felismertem.

- Te vagy az? - tátottam el a szám, majd belerúgtam a másik lábába is, mire hangosan feljajdult.

- Ahhhhaaaa....ezt most miért? - nyafogott, mint egy kisgyerek.

- Pfff...milyen férfi maga? - fintorogtam, mire felállt és ismét közel hajolt hozzám.

- Hát ismét találkozunk! - mosolygott. - Milyen véletlen...

- Mi kéne? Pénz? - löktem el magamtól. - Nem kap. Sőt...inkább maga tartozik nekem! - álltam ki magamért. - Hogy fogja az előbbit törleszteni?

- Hm...magának ilyen keveset ér az élete? Mindössze egy milliárd won-t? 

- Ide figyeljen... - kezdtem volna, de ő megállított.

- Mit akar? Mit kéne tennem? - erre nem számítottam. Most komolyan beszél?

- Most viccel? - hőköltem hátra.

- Hát...ha nem, akkor nem... - vont vállat. - Én csak felajánlottam... - Nem igazán hagyott gondolkodási időt, ezért biztonság kedvéért megállítottam, mikor már épp menni készült.

- Adja ide a mobilját! - nyújtottam a kezem, mire a srác óvatosan a kezembe csúsztatta a készüléket. Sietősen beírtam a telefonszámomat, majd megcsörgettem az én mobilomat és visszaadtam neki.

- Majd keresem, ha van valami.... - azzal otthagytam.

- Yu Rin-ah...! - szaladt oda hozzám a barátnőm. - Ki volt az a srác? Olyan jól nézett ki. Tudod a nevét? Hány éves? Biztos gazdag... - ömlengett.

- Fogalmam sincs, hogy ki Ő. - néztem a fiú után, aki épp eltávozott a clubból. - De még hasznát vehetem.... 

- Eldöntöttem. - mondta apám szigorúan.

- Most mit? - vágódtam le a kanapéra. Annyira untam az intézkedéseit. Amióta az öcsém meghalt, sokkal több figyelmet fordított rám, mint az utóbbi huszonnégy évben összesen, nehogy már most akarjon megnevelni! Persze...hisz csak én vagyok az egyetlen, aki örökölheti a céget, nyílván biztonságban kell tartani az örököst.

- Hozzá kell menned a JongHwa szállodalánc örököséhez. Csak így köthetem meg a kezed. Nem lesz több autóversenyzés, sem utazgatás ilyen-olyan Isten háta mögötti szigetekre. Felelősséget kell vállalnod magadért, és az üzletért.

- Felejtsd el! - háborodtam fel, még fel is álltam ültőmből. - Az tízezer százalék, hogy nem házasodom meg, sem most se más mikor!!! Nem követek el ilyesfajta hibát! Pláne nem egy idegennel! 

- Nincs apelláta! - apám ezúttal hajthatatlannak tűnt. 

- Nem megyek hozzá semmilyen idióta örököshöz!!! - mondtam ingerülten.

- Miért? Van valakid? - állt fel ő is. - Nincs. Akkor meg..lehet kedvelni fogod...nagyon jóképű fiú.

- Honnan tudod, hogy van-e valakim, vagy nincs? - hitetlenkedtem.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs. Nem vagy az a fajta, aki olyan könnyen felszedi a férfiakat. Ha az lennél, már rég az unokáimat tartanám a kezemben.

- Biztos, hogy nem tartanád őket, ahogy velem se foglalkoztál soha, és bár nem érdekel, hogy így lenézed a ' vonzerőmet', de....Nem Fogok Hozzá Menni Senkihez, mert van valakim! - hazudtam határozottan. Ezt még lehet megbánom, de nem érdekel...

- Na lássuk...! - nézett velem farkasszemet. - Mutasd be a jövő heti céges rendezvényen. 

- Legyen! - egyenesedtem ki. - Most pedig...mentem. - jelentettem ki és kiviharoztam a szobából.

- Kisasszony... - tűnt fel mögöttem a titkárom.

- Azonnal keress egy színészt, vagy mit tudom én, valakit aki képes eljátszani egy alkalommal, hogy a barátom. - adtam ki az utasítást, de abban a pillanatban, hogy kimondtam ezt a mondatot, megálltam. - Nem is!!!! Jobb ötletem van! - azzal elővettem a telefonomat és hívni kezdtem az 'Öntelt pasas' néven szereplő srácot a névjegyzékből. Itt is van egy adandó alkalom, hogy visszafizesse, amit ellopott tőlem...

2. fejezet

2. fejezet

* On Yu *

A motorral nagyot ugrattam, de nem vettem észre, hogy a föld-úton egy rozoga versenykocsi húz el, így telibe találtam. Már nem bírtam más merre irányítani a járgányt, egyenesen ráestem a tetejére. Szerencsére még időben ugrottam le a motorról, különben nem biztos, hogy túléltem volna.

A kocsi viszont ment tovább, ugyanolyan sebességgel.

- Jézusom! - álltam fel hirtelen. Az autó a szakadék felé hajtott, olyván tűnt, hogy a sofőr nem tudott tovább uralkodni a kocsi felett.

Azonnal futásnak eredtem. Ha időben odaérek, akkor talán meg tudom menteni. Ha nem...akkor...a halála az én lelkemen szárad majd.

* Yu Rin *

Az autó fele már szinte lenn volt a szakadékban. Levegőt venni se mertem. Azonnal lepörgött az életem magam előtt és akkor rájöttem...nem halhatok meg!

Abba apám is belehalna, hiszen egy nap alatt mind a két gyerekét elveszítené, a másik hogy...szinte nem is éltem eddig. Csak az üzlettel és az autóversenyzéssel voltam elfoglalva, sose voltam még szerelmes, még egy nyomorult csókot se kaptam senkitől.

- Nézzen ide! Hallja??? - kiáltott valaki torka szakadtából. - Ne mozduljon!!! - egy ijedt arcú férfi tűnt fel az ablakban.

- Mit csináljak? - kérdeztem kétségbe esve.

- Óvatosan másszon hátra....én addig tartom a hátulját. - éreztem, hogy az autó egy kicsit stabilabb lesz, de attól még mindig félig a levegőben lógtam.

Nagyon lassan elkezdtem megmozdulni, de a föld egyszerűen fogyni kezdett a kocsi alatt.

- Neee!!! - hisztériáztam.

- Adja a kezét! - ordította a férfi, mire a hátsó szélvédő lyukas részén keresztül megfogtam a kezét, épp mikor az autó lezuhanni készült a mélységbe. Az ablak ripityára tört a fejemen és a testemen, nyílván már alapból be volt törve. Hála Istennek, különben lezuhantam volna én is.

A fájdalmat, amit a szilánkok okoztak szinte már nem is éreztem. 

- Jól van? - kérdezte a férfi. A mellkasán feküdtem és legszívesebben ott maradtam volna még egy kis ideig. Biztonságot nyújtott...

- Majdnem meghaltam én is! - zokogtam önkívületemben.

- Nézzen ide! - pofozgatott, de én a mai sokk-sorozatok, félelem és kín után egyszerűen elájultam.

Kórházban ébredtem, amin egyáltalán nem voltam meglepve. Lepillantván a kezemre és a testemre, sok helyen ragtapasz borította, a fejemen még szorítást is éreztem, valószínű, hogy a kötés az.

- Felébredt? - kérdezte egy mély hang. 

Csodálkoztam, hogy megerőltetés és fájdalom nélkül el tudom fordítani a fejem, hogy megnézhessem a hang tulajdonosát. Egy másik, kórházi-ruhába öltözött férfi tekintet le rám.

- Maga mentett meg.... - suttogtam.

- Emlékszik?

Lelkesedése láttán leesett, hogy miért mentett meg. 

- Ne féljen... busásan megjutalmazom... - ültem fel.

- Tessék? - komorult el az arca.

Én nagy nehezen felvettem a táskámat és elővettem a csekk-tömböt, majd átnyújtottam neki egy lapot.

- Előlegnek ennyi. - mondtam közömbösen.

- Maga azt hiszi, hogy a pénz miatt mentettem meg? - kérdezte fogat csikorgatva. - Nem is ismer, mégis minek néz engem?

- Hadd ne mondjam... - mosolyogtam keserűen, mire ő is viszonozta ezt a cinikus gesztust.

- Igaza van. Most látott először, de máris kiismert. - állt fel a csekkel együtt. Nos...őszintén szólva...nem gondoltam volna, hogy tényleg elfogadja. - Honnan tudja, hogy pénzt fogadok el, fiatal nőktől?

- Parancsol? - tátottam el a szám. Igaz is...nagyon helyes és jó kiállású férfinak tűnt. De elég fiatal volt, tökéletesen illett hozzá a 'Don Juan' szerep.

- Nos...köszönöm szépen...várom a többit... - lengette meg előttem a csekket.

- Már megbocsásson!!! - háborodtam fel. - Honnan jött maga? - téptem ki az infúziót a kezemből, majd felálltam és a férfi elé sétáltam.

- Nem vicceltem.... - nézett a szemembe. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a rosszulléttől vagy a fiú nagy, barna szemeitől remegtek-e meg a lábaim. - Tényleg szükségem van a pénzre...

- Pffcöh... - akadtam ki teljesen. - Maga aztán nem semmi... - az erős fájdalom, ami abban a pillanatban a fejembe nyílalt, a földre küldött.

- Mi az? - kapott utánam a férfi. - Nővér! Segítsen!!!

Minden eszembe jutott. A verseny, a baleset és az öcsém halála.... Meteorként ért a felismerés.

 Lehet mégis meg kellett volna halnom... - gondoltam kábult állapotomban, de egy erős kar továbbra is próbált ébren tartani.

1. fejezet

1. fejezet

* Moon Yu Rin *

- Azt hiszed le tudsz győzni, dongsaeng? - mosolyogtam féloldalasan a bukósisak alatt, miközben egyre csak nyomtam a pedált befelé.

- Nem hiszem. - mondta a fülesbe vidáman. - Tudom! - arra lettem figyelmes, hogy elhalad mellettem a kék színű versenyautója.

- Ya!!! - kiáltottam, majd még jobban rátapostam a gázra. A pályán az összes többi versenyzőt lehagytuk, csak mi, testvérek küzdöttünk az első helyért. Eddig mindig én győztem, de ma nem voltam biztos a győzelmemben. Az öcsém saját maga turbózta fel a mociját és sokkal gyorsabb lett.

- Figyeld! - húzott el mellettem ismét. 

A következő pillanatban csak annyit észleltem, hogy nagy darabok röpülnek felém, és azok betörik az ablakomat. Az autót hangos fékcsikorgással leállítottam és próbáltam magamhoz térni a sokkból.

- Mi történt? - lélegeztem mélyeket. - Ji Yong-ah! - szóltam a testvéremnek, de ő nem válaszolt vissza. A törött ablaktól nem láttam semmit, csak éreztem...

Valami ég! - azonnal lekaptam a fejemről a sisakot, majd kinyitottam a kocsiajtót és kiszálltam.

A nép hangosan üvöltözött, sziréna hangja hallatszódott és teljes felfordulás vett körül hirtelen. Én csak álltam és néztem a füst forrását...

- Nem.... - dermedtem le. - Nem lehet...

- Ji Yong-ah!!!! - szaladt oda apám is. Hangján lehetett hallani, hogy zokog. Én viszont nem tudtam mit tenni. Nem bírtam. 

- Moon Yu Ri! - szólított apám, mire megeredtek a lábaim és olyan gyorsan szaladtam oda, hogy mindenkit félre löktem, még a mentősöket is.

- Ji Yong-ah!!!!! - térdeltem le az öcsém vérbe fagyott teste mellé. - Ji Yong-ah!!! Nézz rám! - nagy nehezen kinyitotta a szemeit, majd szája széle fájdalmas mosolyra gördült.

- Nyerd meg a...következő meccset...noona...

- Nem.... nem!!!! - pofozgattam szép, de csupa vér arcát. - Nem teheted!!!! - zokogtam. - Nem hagyhatsz itt!

- Ji Yong-ah!!! - apám teljesen összeomlott, még ő is elveszítette az eszméletét.

- Neeeeeem teheted ezt!!!! - törtem össze én is. - Mentsék meg! Kérem!!! - kiabáltam a mentősöknek, de elengedni nem tudtam a testvéremet. 

- Szeretlek noona... - lehelte, majd teste végleg elernyedt a karjaim között.

Ájult apámat és halott öcsémet az orrom előtt vitték el a mentősök, én viszont akkora sokkot kaptam, hogy képtelen voltam pislogni is, csak ültem a földön, mint egy jégszobor.

- Kisasszony! - szólított valaki. - Kisasszony, keljen fel! Be kell mennie a korházba. - emelt fel valaki, minden bizonnyal a titkárom volt az.

- Hagyjál! - ráztam le a kezét magamról, majd felemeltem egy nagy darabot a testvérem ripityára tört kocsijából és villám-léptekkel a saját autómhoz siettem, majd betörtem a szélvédőt.

- Moon Yu Ri-ssi!!!! - kiáltott utánam a titkár, de én válaszra se méltattam, beültem az autóba és sebesen lehajtottam a pályáról.

* Kang On Yu * 

- Ugye tudod, hogy nagyon kedvellek...? - súgta egy bársonyos, női hang a fülembe. 

- Hm.... - mosolyodtam el. - Valóban?

- Uhhum... - bújt meztelen hátamhoz a lány.

- Bocs, most mennem kell. - ráztam le ölelését magamról, majd felkaptam az alsógatyám és az ingem.

- Hova mész? - érdeklődött.

- Nos...nem hiszem, hogy tudnod kéne... - feleltem mézes-mázasan, de legszívesebben ordítottam volna.

- Naaaa.... - közeledett felém pajkos arckifejezéssel.

- Hol a pénzed? - tértem a lényegre.

- A kabátomba, mert? - simogatta a hasam.

Megkerestem a pénztárcáját és kivettem belőle a megígért csekket.

- Nos...viszlát! - lengettem a papírdarabot, mire egy párnát kaptam a képembe.

- Te szemét!!! - hisztizett a lány. - Átvágtál! Hogy rohadnál meg...

- Jang Ji Eun-ssi!!!! - dörömbölt valaki a hotelszoba ajtaján. - Nyisd ki! Hadd verjem szét azt az átkozott alakot...! - kiabálta egy férfi agresszívan.

- Hoppá....azt hiszem lépnem kell! - kaptam észbe, majd kinéztem az ablakon. 

Mivel már gyakorlott voltam, tudtam a menetet. Átmászni a másik szoba teraszára, majd onnan kisurranni.

Gond nélkül sikerült rápattannom a motoromra, sőt még a motoros ruhámat is fel tudtam venni.

- Te gazember!!! - kiabált a lány a teraszról.

- Pápá!!!! - vigyorogtam elégedetten, majd felbörrögtettem a motort és a pálya felé vettem az irányt, ahol mindig ugratni szoktam.

* Yu Rin *

- Nem hiszem el... - csak azért is nyomtam neki a gázt, még jó, hogy senki nem volt a - le nem aszfaltozott - pályán, különben tuti letaroltam volna.

Aztán hirtelen valami erős csapódott nekem, én pedig elvesztettem az uralmat az autó felett.

- Áááááá! - kiáltottam. Fékezni nem tudtam, az autó csak sodródott a szakadék felé.

Most meghalok! - gondoltam.